Esés után szárnyalás

Jelena Susunova, a leningrádi tornásznő (146 cm magas, 41,5 kg) 1983-ban jelent meg először a felnőttek között, a Szovjetunió népeinek szpartakiádján. Az akkor 14 esztendős sportoló (edzője Viktor Gavricsenkov, Tamara Jatcsenko és Jelena Raszina koreográfusnővel együtt) bronzérmet nyert egyéni összetettben. Ugyanabban az idényben megnyerte a Szovjet Kupát, és második lett Japánban egy nagy nemzetközi tornán. Két évvel később az országos- és az Európa-bajnokságon az egyéni összetett verseny győztese lett, s indult a Montrealban rendezett világbajnokságon.

Világbajnoki bemutatkozása kedvezően kezdődött. Az ugrást és a talajt a bírák tíz–tíz pontra értékelték.

- Ezeket a magas pontszámokat úgy fogadtam, mint az igazságosság egyfajta törvényét - mondta Viktor Gavricsenkov. - Ha látták volna Lénát, amikor hétévesen először jött hozzánk a Hadsereg Sportklubja tornatermébe! Aprócska, észrevétlen volt, csak nevetséges mozdulataival hívta fel magára a figyelmet. A többi lány, úgy tűnt, alkatával, külső és belső adottságaival jobban illett a tornához. Lénában azonban megéreztem a belső erőt, a rejtett emóciót. Nem tévedtem. Kemény, kitartó edzésekkel tornásszá vált, igyekvő, tűrő lett, s mindez a hajdan híres bajnoknőre, Ljudmila Turiscsevára emlékeztetett.

A kötelező gyakorlatokban a harmadik szer a korlát volt. Susunova nekifutott, elrugaszkodott, felugrott és… leesett. Ez valószínűleg azért történt, mert kizökkent a ritmusból, és "összekuszálódtak" a lábai.

- Nem hittem, hogy ilyesmi megtörténhet - mondta Gavricsenkov. - Hol hibáztam? Tépelődtem, s szégyenemben majd a föld alá süllyedtem.

A pontozók 8,75 pontra értékelték Susunova gyakorlatát. Ez katasztrófa volt. Senki nem segíthetett neki abban a pillanatban, sem a csapattársnői, sem az edző. A kétségbeesésre azonban nem maradt idő. Máris a következő szer, a gerenda volt soron. Susunova olyan ragyogóan hajtotta végre gyakorlatát, mintha csak a korláttól a gerendára való átmenettel egy egészen más területre került volna, ahol a gravitáció más törvényei lennének érvényben, kizárva még a legkisebb hibát is.

- A gerendagyakorlatra 9,875-öt kapott - folytatta Gavricsenkov. - Mindenkit váratlanul érintett a helyzet: nem is álmodtunk ilyen magas pontszámról. Ez a siker azonban nem pótolhatta a korláton elveszett pontokat.

- Most - mondtam Lénának - megváltozott a feladatod. Az első nap után a 17. vagy. Ez azt jelenti, hogy az egyéni összetett versenyben nem jut neked érem. Felejtsd el tehát az egyéni célokat, neked a többiekért, a csapatért kell dolgoznod.

Azon a napon, amikor a sportolók pihentek a szabadon választott gyakorlatok bemutatása előtt, senki nem tudhatta, milyennek mutatkozik be a nézőknek és a pontozóknak Jelena Susunova. Még Viktor Gavricsenkov - aki kilenc évvel ezelőtt megérezte benne a "belső erőt és a rejtett emóciót" sem tudhatta, milyen magasra szárnyalhat tanítványa az esést követően.

- Nem tudom, mi történt velem a balsiker után - mondta Léna. - Az első nap végeztével mindenki fáradt volt, s bennem annyi, de annyi energia gyülemlett fel, hogy éreztem, repülni tudnék.

Susunovának ez az érzelmi rohama magával ragadta Andrej Rogyionyenkót, a szovjet női válogatott vezető edzőjét, aki különben mindig mindent pontosan kiszámított. Azon az estén úgy döntött, hogy Jelena Susunovát indítja, aki a kétnapos verseny után mindössze a hetedik helyen állt! Rogyionyenko ezzel, természetesen, sokat kockáztatott, hiszen előnyben részesítette Susunovát a nagyon tehetséges Olga Mosztyepanovával és Irina Barakszanovával szemben. Miből indult ki a válogatott szakvezetője? Abból az érzésből, amelyet intuíciónak nevezünk. Megérezte, hogy Léna valóban képes "repülni", lehetőséget adott hát neki, hogy megküzdjön az aranyéremért.

- Nem tudom, melyik érzés volt bennem erősebb - mondta Léna - az öröm, hogy folytathatom a küzdelmet, vagy hogy megbántottam Olját és Irát, akik miattam a nézőtéren voltak kénytelenek figyelni a versenyt.

Másnap reggel hidegrázásra ébredtem. Képtelen voltam uralkodni magamon, hogy leküzdjem a túlzott izgalmat, ingerültséget. Estére kissé megnyugodtam. Az egyéni összetett verseny döntőjében csak a szabadon választott gyakorlatok szerepeltek. Ezt jobban szeretem, mint a kötelezőket. Az "iskola" követelményei mintha gúzsba kötnének, s valószínűleg többet foglalkozom ezzel, mint a tornával.

Azon a napon, amikor eldőlt, kié lesz az egyéni összetett aranyérme, Jelena Susunova nem gondolt a tornára - vele élt. A küzdelem a sportoló és a sors között a versenyző kombinációiban jelentkezett, s a leküzdés szebbé és jelentősebbé tette.

- Amikor a verseny véget ért - mondta Viktor Gavricsenkov -, nem hittem a szememnek: Jelena Susunova és Okszana Omeljancsik holtversenyben az első helyen végzett, ezredre egyforma pontot gyűjtve össze. Ilyen a világbajnokságok történetében még nem fordult elő.

- Akkor, ott Montrealban - fejezte be visszaemlékezését Gavricsenkov - nem éreztem lelkesedést, inkább csak megnyugodtam. Valahogy nem jutott el hozzám, hogy Léna világbajnok lett. S még ma is, amikor belépek a tornaterembe, nem a bajnoknőt látom benne, hanem csak egy hiszékeny és szófogadó kislányt, aki lelkesedik az új elemekért.

Amikor Susunova szabadon választott gyakorlatait végzi - az esésekkel, elugrásokkal és erős "férfi" akrobatikával telitűzdelt elemeket -, arra gondolhat az ember, hogy az életben is ilyen pajkos, szellemes, teljesen biztos magában. Ez azonban nem igaz. Susunova tornája érettebb. Szerényen öltözködik ("A modern divat véleményem szerint egy kicsit túlzás..."), szeret táncolni, de szégyenlős ("Valahogy nem megy…"), s szomorkodik, hogy utazásai során nem viheti magával Nasztya nevű tacskóját ("Már nyolcéves, féltő gonddal kell vele bánni…"). Léna nagyon kedveli az állatokról szóló könyveket, az iskolában (az idén fejezte be a tízosztályos iskolát), a biológia volt a kedvenc tantárgya. Nagyon szeret üdülni a szüleivel (édesapja gépkocsivezető, édesanyja kalapkészítő) a Fekete-tenger partján, vagy Leningrád mellett, ahol pecázni és gombát szedni lehet. A művészetben a cirkusz vonzza a tornásznőt, tetszik neki, hogy a művészek irányítják mozgásukat és mesés forgásokat végeznek.

Léna Susunovában nagyon sok még a gyerekesség, ezért is könnyű felkelteni benne a játék iránti érdeklődést. Ezt ismerve a koreográfusok a szabadon választott gyakorlataiba iktatott elemek végrehajtásánál kérik, hogy legyen játékos, tűnjön porcelánbabának, hitesse el, hogy "milyen elbűvölő vagyok".

Igen, Susunova tornája érettebb, mint ő maga. Léna sportmester lett, de megőrizte magában a gyermeki elfogódottságot. Ugyanakkor bátor, merész, és képes ellenállni, amit a torna nevelt ki benne. Könnyen lehetséges, hogy találékony, éles elméjű edző válik belőle. Ezt a foglalkozást már régen kiválasztotta magának, s ezért a Leningrádi Testnevelési Főiskolán folytatja tanulmányait.

Szovjet Sport Magazin, 1985

A. Batasov, fotó: V. Szafronov

Gymnastics>Biography> Shushunova>Article