Vendégségben a bajnoknőnél

Megszoktam már, hogy ha olyan sportolót mutatok be, aki felért a csúcsra, akkor feltétlenül írnom kell arról, milyen akadályokat kellett leküzdenie közben. Mennyit edzett és hogyan? Ki állt mellette, ki segítette?

Körülbelül ennek a sémának az alapján készültem arra is, hogy Okszana Omeljancsikkal, a torna összetett világbajnokával beszélgessek. Azonban egész tervem összeomlott, amikor feltárult a lakás ajtaja, s megláttam a bársonynadrágba, könnyű pulcsiba és papucsba bújt kecses lányt, tányérnyi szürkéskék szemekkel. Ettől fogva e szemek befolyásoltak, arra késztettek, hogy elfelejtsem előre megfogalmazott kérdéseimet.

Mit is tudtam Okszanáról találkozásunk előtt? Azt, hogy a legutóbbi, tavaly novemberben Kanadában rendezett világbajnokságon az ifjú - 144 centiméter magas, 31 kilogramm súlyú - kijevi lány megosztott első helyet szerzett összetettben válogatottbeli barátnőjével, Jelena Susunovával, s aranyat nyert talajon. Azt is, hogy a bentlakásos sportiskola 9. osztályos tanulója, mindössze 15 éves. Továbbá azt, hogy a költészet jelenti számára a kikapcsolódást, maga is ír verseket és rajzol.

Omeljancsik edzője, Tatjana Perszkaja mondta: -- Okszana most nagyon elfoglalt. Montreal után dél-amerikai turnén vett részt, majd Ukrajna Kommunista Pártja XXVII. kongresszusa küldötteinek tiszteletére rendezett sportbemutatóra készült. Most aztán az iskolában és a tornában is utol kell érnie magái. Napjai percekre be vannak osztva. Csak vasárnap lehet vele találkozni.

Okszana édesanyja, Ljubov Ivanovna rögtön átlátta, mire van szükségem: meghívott vendégségbe.

- Jöjjön el hozzánk, nálunk a vasárnap a "fogadónap". Hiszen, képzelheti, Okszanának annyi barátja van. Nem, dehogy, nem zavar bennünket, jöjjön csak - A meghívásában annyi őszinteség volt, hogy teljesen érthető zavarom - hiszen egyetlen szabadnapját veszem el a kislánytól - eltűnt.

S most előttem ül Okszana, mellette pedig kishúga és öccse. A mama megpróbálja őket elcibálni onnan, mondván, nem hozzátok jöttek, de semmi pénzért se válnának el nővérüktől. Okszana az övék, tehát az ő vendégei is azok. Később Okszana elmesélte, hogy a kis Tánya mindig nyaggatja a mamát: "Mikor viszel el engem is edzésre, úgy, mint Okszanát?"

Okszana Omeljancsik ötéves kora óta sportol. Műkorcsolyázással kezdte. Még nem is tudta magát szabályosan tartani, amikor már arra törekedett, hogy táncoljon a jégen. A zene arra késztette, hogy forogjon, ugorjon, s ő szívesen átadta magát a dallamnak, a ritmusnak. Egyszer azonban a koreográfus edző azt tanácsolta, hogy a kislány álljon át a tornára. Nyilván meglátott valamit a gyerekben, amit mások nem fedeztek fel. Vajon mit? A rendkívüli rugalmasságát? Hajlékonyságát? Zenei érzékét? De hiszen minderre a műkorcsolyázónak is szüksége van. Tehát miért is irányították át?

Okszana vállat vont. "Nem tudom…" Ljubov Omeljancsik megfogadta a tanácsot, s elvitte lányát a tornaedző, Valentyina Pancsenkóhoz, aki idővel átadta a tanítványt Tatjana Perszkajának.

Miért tanul Okszana bentlakásos iskolában? Így jobban be tudja osztani az idejét. Milyen a napirendje? Mint mindenkié: reggeli torna, tanórák, edzés, házi feladatok megoldása. S marad-e ideje magára? A szemeiben csodálkozás. Hát nem világos? Számára csak a torna létezik. Ekkor kibukik belőlem egy még ostobább kérdés: "Mi lesz azután, ha már nem lesz torna?" A csodálkozás eltűnik a szemeiből, felnőttesen komollyá válik a pillantása: a torna neki mindig lesz. Igen, manapság hamar visszavonulnak a tornásznők. Néha akkor, amikor éppen csak befejezték az iskolát. Okszana azonban ezután beiratkozik főiskolára. Melyikbe? Abba, amelyik lehetőséget ad neki arra, hogy életét összekapcsolja szenvedélyével - vagyis a testnevelési főiskolára.

- Edző akarsz lenni?

- Nem, koreográfus.

Kikívánkozna belőlem a kérdés: a tornában számodra mégiscsak a talaj az elsődleges? Ezúttal azonban mégsem teszem fel, hiszen a válasz mindkettőnk számára nyilvánvaló lenne.

Okszana ezalatt kávéval, cukorkával, süteménnyel kínál.

- Nem vagy eltiltva az édességtől? - kérdezem tőle. - Nem félsz, hogy meghízol?

- A versenyek még messze vannak. - felelte könnyedén - Az edzések idején pedig különleges diétára nincs szükségem - folytatta, s elvett egy cukorkát.

A kávéscsésze kellemesen melengeti a kezet. Rápillantok Okszana kezeire. Létezik, hogy ezek a kis kacsók képesek erőset lökni ugráskor, tartani a testet, amikor bonyolult forgásokat végez a korláton? Képesek...

- Mondd, mit találsz a tornában a legvonzóbbnak?

Szemei tágra nyílnak az értetlenségtől.

- Az edzéseket? Az új gyakorlatok kidolgozósát? Vagy a versenyeket?

- Mindegyiket - feleli, s szemei vidáman fölcsillannak.

A torna bennfentesei azt mesélték róla, hogy ritkaságszámba menően komolyan vesz mindent. Szívós, kitűnően koncentrált, sőt olyat is hallottam, hogy edzéseken ok nélkül sohasem mosolyog. Nem csoda aztán, ha stabilan hozza az eredményeket. De Iám, most nem fukarkodik a mosollyal.

A tornában számára minden érdekes. Az edzések, az új gyakorlatok összeállítása. Maga választja ki a zenekíséretet? Nem, hanem elfogadja, amit a koreográfus javasol neki.

- És ha nem tetszik?

- Olyan nincs, hiszen a koreográfus nagyon jól ismer engem.

Izgul-e, amikor porondra lép? Amikor felkészül, akkor igen, de elegendő megcsinálni az első mozdulatot, s az izgalom elmúlik. Arra törekszik, hogy úgy szerepeljen, mint a színész, akinek az a célja, hogy megajándékozza nézőit a tudásával.

Szovjet Sport Magazin, 1986.

Gymnastics>Biography> Omeljanchik>Article